6. rész: Kezdődik

6. rész: Kezdődik

Egy hét és kezdődik a lemezbemutató turnénk, ezért a csajokkal úgy döntöttünk, hogy ezt a kis időt otthon töltjük az ősökkel és rendesen rápihenünk az elkövetkező pár hónapra.
Nekem valahogy nem nagyom ment ez a pihenés dolog, ma is sikerült már 8-kor felébredni. Elég unalmam volt úgy itthon lenni, hogy anyuék dolgoztak, csak a postás jött néha, meg a szomszédból Simone ugrott át valamiért. Ilyenkor általában kiültem a medence szélére egy füzettel, a laptop-ommal és a gitárommal, hátha megszáll az ihlet és esetleg összehozok egy új számot. Ha felmentem valamiért a szobámba, akkor néhány cuccot belehajítottam a bőröndömbe, rendesen még volt időm összepakolni, jobban mondva inkább csak lusta voltam hozzá. Mára is hasonló programot terveztem magamnak. Miután rávettem magam, hogy kimásszak az ágyból, lementem megcsinálni a szokásos kávémat, de mikor belenéztem a dobozba, az csak üresen nézett vissza rám. Pár percig győzködtem magam, hogy elmenjek boltba, de végül úgy döntöttem, hogy csak a szomszédig megyek, hátha Simone ki tud segíteni. Visszamásztam az emeletre, kerestem egy rövidnacit meg valami ujjatlan felsőt és gyorsan felkaptam őket, majd a hajamat is összefogtam. Úgy gondoltam, hogy túl korán van még nekem ahhoz, hogy valami értelmes sminket csináljak, így csak a konyhapultról felkaptam a napszemüvegem, kivettem egy bögrét a szekrényből és már indultam is.  A kapuban megálltam, megnyomtam a csengőt és vártam. Körülbelül fél perc múlva Gordon kinyitotta az ajtót és széles mosoly terült el az arcán mikor meglátott a kapuban ácsorogni.
- Szia. – köszöntött vidáman. – Hát mi szél hozott?
- Szia. Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, tudsz e nekem adni egy kis kávét.
- Neked se indul el a nap nélküle mi? – viccelődött kicsit.
- Nem igazán.
- Tisztára, mint a fiaim. –és együtt elkezdtük ezen nevetni.
Beinvitált a házba, majd a konyhába kísért. Leültem az egyik székre még ő rakott némi kávét a bögrémbe, majd leült velem szembe és elkezdtünk beszélgetni. Érdeklődött a banda felől, hogy izgulok e a turné miatt és hasonló dolgok. A beszélgetésnek a korgó gyomrom vetett véget.
- Akkor én megyek is. Köszönöm a kávét.
- Szívesen. És gyere át nyugodtan máskor is, ha tudsz.
- Persze, mindenképp. – felálltam a székről, elindultam az ajtó irányába, de valakibe beleütköztem. Meg kéne tanulnom végre előre nézni!
- Hoppá! Tiszta deja vu érzésem van. – Tom csak mosolygott rám és hátrált egy lépést, hogy rendesen a szemembe tudjon nézni. – Gondolom sikerült megint rendesen a frászt hoznom rád.
- Eltaláltad. – mikor megláttam, hogy Tom egy szál boxerben áll előttem csak vigyorogni tudtam rá zavaromban. – Igazából lövésem sincs, mit keresel itt.
- Hogy én mit keresek itt? Te mit keresel itt. Én itt lakom. – kacsintott egyet.
- Mi? … hogy te… itt… mi van? – teljes képzavarom volt.
- Hát persze, ti még nem is találkoztatok egymással. – jött oda hozzánk Gordon.
- Ami azt illeti egyszer már összefutottunk. - mondta vigyorogva Tom.
- Ja, szó szerint. – kezdett visszatérni a tudatom.
- Igazán? – Gordon kicsit meglepettnek tűnt. – Akkor ezek szerint felesleges is lenne bemutatni egymásnak titeket.
- Teljesen felesleges. – Tom kinyújtózott és egy nagyot ásított mellé. – Van még kávé?
- Már nincs. Az előbb ittam meg a maradékot. – Gordon rám nézett és mindketten elkezdtünk vigyorogni.
- Gyere át hozzám, épp most akarok csinálni.
- Megbeszéltük. Csak várj egy kicsit, gyors felöltözöm. – majd felcammogott Tom a szobájába.
Pár perc múlva már a konyhánkban ültünk Tom-mal és vártuk, hogy végre elkészüljön a kávé. Nem szóltunk egymáshoz, csak bambán bámultuk a kávéfőzőt, nagyon reggel volt még mindkettőnknek. Egy kis idő múlva a csodagép jelezte, hogy készen áll az ébresztésünkre szánt fekete folyadék. Kikaptam 2 bögrét a szekrényből és leraktam a pultra. Mikor a tejért indultam a hűtőhöz csengettek. Kinéztem az ablakon és ott ácsorgott egy melegítőbe és egy kissé kopott Green Day-es pólóba bújt fekete kócos hajú srác, aki fél fejet eltakaró napszemüveget viselt.
- Ha jól látom az öcséd áll a kapuba. Beengeded?
- Persze. – mondta Tom, majd egy csigát megszégyenítő lassúsággal kivánszorgott a kapuig.
én addig vettem elő egy harmadik bögrét és cukrot is és mindent szépen elrendeztem a pulton.