Először is szeretnék elnézést kérni ezért a majdnem 4 hónapos szünetért. Közbe jött néhány dolog ami miatt volt ez a szünet, plusz még írni se tudtam több indok miatt is, de Tücsy kisegített és ezt a részt is ő írta meg nektek.
Remélem nem haragszotok nagyon és továbbra is nyomon fogjátok követni a történetet.
5. rész
Bill akármennyire is elhitte magáról, hogy
már nem részeg... hát, ez nem így volt... Léptei még mindig bizonytalanok
voltak és attól is féltem, hogy elhányja magát. Mivel még mindig nem láttam
Clio-ékat, így elindultunk visszafelé. Bill elment a mosdóba, hogy rendben
szedje magát, én a parkolóban vártam. Állandóan arra a csókra gondoltam a
parton...
- Azt hittétek átverhettek? - szólalt meg valaki a hátam mögül. Megfordultam. Az a pasas volt, aki megszólította Clio-t.
- Nem értem mire gondol. - néztem rá értetlenül.
-Ó, dehogyis nem. - ragadta meg a karomat és közelebb húzott magához.
- Engedjen el! - próbáltam kibontakozni a szorításából.
- Van egy olyan érzésem, hogy Raynek fogalma sincs, hogy itt vagytok, ugye igazam van? - kérdezte még erősebben szorítva a karomat.
- Fogalmam sincs miről beszél és most kérem hagyjon békén. - a pánik kezdett elhatalmasodni rajtam.
- Ne szórakozz velem kislány! - mászott bele a képembe. - Nagyon is jól tudom, hogy ki vagy. Tudod, nem szívesen hívnám fel Ray-t... de a hallgatásomnak ára van... - nyalta meg a száját, rögtön tudtam mire gondol... felfordult a gyomrom. A kocsija felé kezdett ráncigálni én pedig segítségért kiáltottam. Durván befogta a számat. A szemeim bekönnyeztek, tehetetlen voltam a férfival szemben. Továbbhúzott, szinte letépte a karomat.
- Vegye le róla a kezét. - hallottam meg fenyegető hangját.
- Mi kéne öcsi? - torpant meg a pasas és lenézően végig mérte Billt.
- Engedje el. – lépett hozzánk közelebb, arcát eltorzította a düh.
- Ne avatkozz bele, a végén még megsérülsz. - nevetett rajta az ismeretlen egészen addig, amíg egy jól irányzott ütéssel állba nem vágta. A pasas fogai összekoccantak és a szája sarkából vér serkent ki.
- Most pedig takarodjon innen. - sziszegte Bill a fogai közt.
- Ezt még nagyon megbánod kislány. - nézett rám a férfi majd az állkapcsát szorongatva elment.
- Minden rendben? Nem bántott? - ölelt át Bill.
- Nem, semmi bajom. - fúrtam a fejemet a mellkasához.
- Azt hittétek átverhettek? - szólalt meg valaki a hátam mögül. Megfordultam. Az a pasas volt, aki megszólította Clio-t.
- Nem értem mire gondol. - néztem rá értetlenül.
-Ó, dehogyis nem. - ragadta meg a karomat és közelebb húzott magához.
- Engedjen el! - próbáltam kibontakozni a szorításából.
- Van egy olyan érzésem, hogy Raynek fogalma sincs, hogy itt vagytok, ugye igazam van? - kérdezte még erősebben szorítva a karomat.
- Fogalmam sincs miről beszél és most kérem hagyjon békén. - a pánik kezdett elhatalmasodni rajtam.
- Ne szórakozz velem kislány! - mászott bele a képembe. - Nagyon is jól tudom, hogy ki vagy. Tudod, nem szívesen hívnám fel Ray-t... de a hallgatásomnak ára van... - nyalta meg a száját, rögtön tudtam mire gondol... felfordult a gyomrom. A kocsija felé kezdett ráncigálni én pedig segítségért kiáltottam. Durván befogta a számat. A szemeim bekönnyeztek, tehetetlen voltam a férfival szemben. Továbbhúzott, szinte letépte a karomat.
- Vegye le róla a kezét. - hallottam meg fenyegető hangját.
- Mi kéne öcsi? - torpant meg a pasas és lenézően végig mérte Billt.
- Engedje el. – lépett hozzánk közelebb, arcát eltorzította a düh.
- Ne avatkozz bele, a végén még megsérülsz. - nevetett rajta az ismeretlen egészen addig, amíg egy jól irányzott ütéssel állba nem vágta. A pasas fogai összekoccantak és a szája sarkából vér serkent ki.
- Most pedig takarodjon innen. - sziszegte Bill a fogai közt.
- Ezt még nagyon megbánod kislány. - nézett rám a férfi majd az állkapcsát szorongatva elment.
- Minden rendben? Nem bántott? - ölelt át Bill.
- Nem, semmi bajom. - fúrtam a fejemet a mellkasához.
- Nincs mit. - puszilta meg a hajamat és nyugtatóan
simogatta a hátamat. Bele se mertem gondolni mi történt volna, ha Bill nem lép
közbe. Megmentett már másodszorra.
Mire Clio-ék visszaértek megnyugodtam, mégis látták rajtunk, hogy valami történt, de nem kérdezték. Én majd megbeszélem Clio-val, Bill pedig Tommal, folytattunk egyfajta néma párbeszédet a tekintetünkkel. A kocsiban Tom próbált néhány poént elsütni, hogy oldja a hangulatot, ami részben sikerült is. Nem voltak kínos csendek. Mikor megérkeztünk a házunkhoz egy gyors csókkal búcsúztunk el Bill-el, Tomék viszont csak egy sejtelmes mosollyal mondták, hogy majd hívják a másikat. Megvártuk, míg elhajtanak aztán végre beléptünk a biztonságot adó falak közé. A nappaliban leültem a kanapéra, Clio nemsokára két bögre teával a kezében jelent meg. Az egyiket a kezembe adva leült mellém.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Bill elment a mosdóba, én addig a parkolóban vártam és egyszer csak feltűnt az a pasas, aki megszólított. Azt Ray-jel fenyegetőzött és azt mondta a hallgatásának ára van. Elkezdett a kocsijához rángatni mikor feltűnt Bill. Bill megütötte és szerencsére elment, de azt mondta ezt még nagyon meg fogom bánni. - kezeimmel átfogtam a térdeimet. - Mi lesz, ha felhívja Ray-t? Én nem megyek vissza, soha többet nem akarok visszamenni. - mondtam remegő hangon.
- Hé, nyugi. Nem tudja hol lakunk, Los Angeles pedig elég nagy. Nem lesz semmi baj. - ölelt át barátnőm. - Soha nem fog minket megtalálni. - mondta magabiztosan. - Na, tereljük a gondolataidat jobb irányba. Szóval te meg Bill? - bökött oldalba, elmosolyodtam.
- Igen. - bólogattam. - És ti?
- Abban maradtunk, hogy jobban meg kell még ismernünk egymást. - válaszolt elgondolkodva. - Biztos akarok lenni a dologban.
- Én már biztos vagyok. - ittam ki az utolsó kortyot a bögrémből.
- Nagyon örülök nektek. - puszilt meg Clio és magához szorított. - Menjünk aludni, hosszú nap volt. - ásított.
Nem tudtam rögtön elaludni, fejemben ezernyi gondolat kavargott. Még mindig rettegtem attól, hogy Ray egyszer ránk talál, mert akkor ott vége mindennek. Az agyam még ezerrel járt, de a fáradság erősebbnek bizonyult, így nemsokára álomba merültem.
Mire Clio-ék visszaértek megnyugodtam, mégis látták rajtunk, hogy valami történt, de nem kérdezték. Én majd megbeszélem Clio-val, Bill pedig Tommal, folytattunk egyfajta néma párbeszédet a tekintetünkkel. A kocsiban Tom próbált néhány poént elsütni, hogy oldja a hangulatot, ami részben sikerült is. Nem voltak kínos csendek. Mikor megérkeztünk a házunkhoz egy gyors csókkal búcsúztunk el Bill-el, Tomék viszont csak egy sejtelmes mosollyal mondták, hogy majd hívják a másikat. Megvártuk, míg elhajtanak aztán végre beléptünk a biztonságot adó falak közé. A nappaliban leültem a kanapéra, Clio nemsokára két bögre teával a kezében jelent meg. Az egyiket a kezembe adva leült mellém.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Bill elment a mosdóba, én addig a parkolóban vártam és egyszer csak feltűnt az a pasas, aki megszólított. Azt Ray-jel fenyegetőzött és azt mondta a hallgatásának ára van. Elkezdett a kocsijához rángatni mikor feltűnt Bill. Bill megütötte és szerencsére elment, de azt mondta ezt még nagyon meg fogom bánni. - kezeimmel átfogtam a térdeimet. - Mi lesz, ha felhívja Ray-t? Én nem megyek vissza, soha többet nem akarok visszamenni. - mondtam remegő hangon.
- Hé, nyugi. Nem tudja hol lakunk, Los Angeles pedig elég nagy. Nem lesz semmi baj. - ölelt át barátnőm. - Soha nem fog minket megtalálni. - mondta magabiztosan. - Na, tereljük a gondolataidat jobb irányba. Szóval te meg Bill? - bökött oldalba, elmosolyodtam.
- Igen. - bólogattam. - És ti?
- Abban maradtunk, hogy jobban meg kell még ismernünk egymást. - válaszolt elgondolkodva. - Biztos akarok lenni a dologban.
- Én már biztos vagyok. - ittam ki az utolsó kortyot a bögrémből.
- Nagyon örülök nektek. - puszilt meg Clio és magához szorított. - Menjünk aludni, hosszú nap volt. - ásított.
Nem tudtam rögtön elaludni, fejemben ezernyi gondolat kavargott. Még mindig rettegtem attól, hogy Ray egyszer ránk talál, mert akkor ott vége mindennek. Az agyam még ezerrel járt, de a fáradság erősebbnek bizonyult, így nemsokára álomba merültem.
Valami zörgésre ébredtem. Felültem az
ágyban és hallgatóztam. Lépteket hallottam, valaki járkált a házban.
- Clio? - mondtam félhangosan, de nem jött válasz. Felkeltem és lábujjhegyen átlopóztam barátnőm szobájába. Legnagyobb meglepetésemre Clio még mindig aludt, de a mozgolódást még mindig hallottam a nappali felől.
- Mi a fene? - suttogtam és gyorsan felkeltettem.
- Mi az? - dünnyögte álmosan és szemét dörzsölgetve felült.
- Valaki van a házban.
- Ahj, biztos csak álmodtad. - dőlt vissza a párnái közé.
- Nem. Gyere már! - húztam fel.
- Jól van már. - morgott. Halkan elindultunk a nappali irányába, egy puffanást hallottunk. Egymás felé fordultunk, még a félhomályban is ki tudtam venni barátnőm rémült arcát. Ahogy egyre közeledtünk a szívem egyre hevesebben zakatolt és éreztem, hogy egész lényemben reszketek. Megszorítottuk egymás kezét és megálltunk a nappali bejáratánál.
- Ki van itt? - kérdeztem a sötétbe azonban válasz helyett két erős kar csavarta a hátam mögé a kezemet ezzel elszakítva Clio-val minket egymástól. A villany felkapcsolódott, nem láttam semmit a hirtelen jött világosságtól.
- Ray... - hallottam meg mellőlem Clio rémült hangját. A név ijesztően visszhangzott a fülemben miközben az előttünk álló alakra bámultam. Fokozatosan élesedett a kép és végre én is felismertem Őt. Szája vészjóslóan görbült felfelé. Hogy a fenébe talált ránk? Bele se mertem gondolni mi lesz most.
- Lányok, csak hogy előkerültetek. - szólalt meg végül. - Nagyon csúnya dolog volt csak úgy szó nélkül eltűnni. - lépkedett hozzánk közelebb.
- Ray, mi csak... - kezdett magyarázkodni barátnőm, de Ray egy pofonnal elhallgattatta.
- Hagyd békén. - mondtam idegesen.
- Miért különben mi lesz? - kapta el az állam és kényszerített, hogy rá nézzek. - Nélkülem nem értek semmit, felfogtátok? Senkik vagytok! - üvöltött pár centire az arcomtól. - Tudjátok mit szoktam tenni az ilyen áruló ribancokkal? - hátra nyúlt, majd egy pisztolyt nyomott a halántékomhoz. - Lelövöm őket és nézem, ahogy elvéreznek. Végig nézem, ahogy lassan kihuny bennük az élet. - fröcsögte a fülembe. Az ereimben megfagyott a vér... A fegyvert lassan végig vezette a nyakamon én pedig remegve nyeltem egyet.
- Most simán végezhetnék mindkettőtökkel senki nem tudná meg, de túl értékesek vagytok nekem. - "simogatott" tovább a pisztoly csövével, majd lassan elvette és elrakta. - Most haza megyünk. Melegen ajánlom, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Legközelebb nem leszek ilyen gyengéd. - nyomott egy erőszakos csókot a számra én pedig undorodva kaptam el a fejem.
- Gyűlöllek. - mondtam remegő hangon.
- Nem baj drágám, akkor is az enyém vagy. - mosolygott kárörvendően. - Vigyétek őket. - intett a minket fogó hústornyoknak. Clio rám majd Rayre és tudtam mit akar. Bólintottam. Amikor elkezdtek minket kifelé hurcolni Clio ordítozva eszeveszett kapálózásba kezdett, ami mindenkit meglepett én pedig kihasználva a helyzetet kiszabadítottam magam a szorításból. Rayhez rohantam és kikaptam a zsebéből a pisztolyt.
- Clio? - mondtam félhangosan, de nem jött válasz. Felkeltem és lábujjhegyen átlopóztam barátnőm szobájába. Legnagyobb meglepetésemre Clio még mindig aludt, de a mozgolódást még mindig hallottam a nappali felől.
- Mi a fene? - suttogtam és gyorsan felkeltettem.
- Mi az? - dünnyögte álmosan és szemét dörzsölgetve felült.
- Valaki van a házban.
- Ahj, biztos csak álmodtad. - dőlt vissza a párnái közé.
- Nem. Gyere már! - húztam fel.
- Jól van már. - morgott. Halkan elindultunk a nappali irányába, egy puffanást hallottunk. Egymás felé fordultunk, még a félhomályban is ki tudtam venni barátnőm rémült arcát. Ahogy egyre közeledtünk a szívem egyre hevesebben zakatolt és éreztem, hogy egész lényemben reszketek. Megszorítottuk egymás kezét és megálltunk a nappali bejáratánál.
- Ki van itt? - kérdeztem a sötétbe azonban válasz helyett két erős kar csavarta a hátam mögé a kezemet ezzel elszakítva Clio-val minket egymástól. A villany felkapcsolódott, nem láttam semmit a hirtelen jött világosságtól.
- Ray... - hallottam meg mellőlem Clio rémült hangját. A név ijesztően visszhangzott a fülemben miközben az előttünk álló alakra bámultam. Fokozatosan élesedett a kép és végre én is felismertem Őt. Szája vészjóslóan görbült felfelé. Hogy a fenébe talált ránk? Bele se mertem gondolni mi lesz most.
- Lányok, csak hogy előkerültetek. - szólalt meg végül. - Nagyon csúnya dolog volt csak úgy szó nélkül eltűnni. - lépkedett hozzánk közelebb.
- Ray, mi csak... - kezdett magyarázkodni barátnőm, de Ray egy pofonnal elhallgattatta.
- Hagyd békén. - mondtam idegesen.
- Miért különben mi lesz? - kapta el az állam és kényszerített, hogy rá nézzek. - Nélkülem nem értek semmit, felfogtátok? Senkik vagytok! - üvöltött pár centire az arcomtól. - Tudjátok mit szoktam tenni az ilyen áruló ribancokkal? - hátra nyúlt, majd egy pisztolyt nyomott a halántékomhoz. - Lelövöm őket és nézem, ahogy elvéreznek. Végig nézem, ahogy lassan kihuny bennük az élet. - fröcsögte a fülembe. Az ereimben megfagyott a vér... A fegyvert lassan végig vezette a nyakamon én pedig remegve nyeltem egyet.
- Most simán végezhetnék mindkettőtökkel senki nem tudná meg, de túl értékesek vagytok nekem. - "simogatott" tovább a pisztoly csövével, majd lassan elvette és elrakta. - Most haza megyünk. Melegen ajánlom, hogy többet ilyen ne forduljon elő. Legközelebb nem leszek ilyen gyengéd. - nyomott egy erőszakos csókot a számra én pedig undorodva kaptam el a fejem.
- Gyűlöllek. - mondtam remegő hangon.
- Nem baj drágám, akkor is az enyém vagy. - mosolygott kárörvendően. - Vigyétek őket. - intett a minket fogó hústornyoknak. Clio rám majd Rayre és tudtam mit akar. Bólintottam. Amikor elkezdtek minket kifelé hurcolni Clio ordítozva eszeveszett kapálózásba kezdett, ami mindenkit meglepett én pedig kihasználva a helyzetet kiszabadítottam magam a szorításból. Rayhez rohantam és kikaptam a zsebéből a pisztolyt.
- Nem megyünk sehova. - fogtam rá a fegyvert
remegő kezeimmel. Nevetni kezdett.- Szegény kicsi lány... - csóválta vigyorogva a
fejét és hirtelen elkapta a kezemet. - Most nagyot hibáztál. - próbálta
kicsavarni a kezemből a pisztolyt, de amikor látta, hogy nem sikerül Clio felé
irányította... Egy lövés hangja...
Barátnőm a hasát fogva csuklott össze, pólóját
lassan kezdte átitatni a vér.
- Ne... - szaladtam oda hozzá, könnyeim
patakokban folytak az arcomon. - Istenem... - kaptam a szám elé a kezem. Egyszerűen
nem tudtam felfogni, ami történt. Nem tudtam mit csináljak, sokkosan térdeltem
haldokló barátnőm mellett. Rémülten bámultam rá. - Ne, kérlek ne. - mondtam
zokogva.
- Shh... - fogta meg a kezemet. - Nincs semmi
baj. - suttogta akadozva.
- Csináljatok valamit! - néztem hátra
könyörgően, de senki nem mozdult, senki nem segített. Nekik ez az egész nem
számított semmit és ő sem.- Kimy... - hallottam Clio hangját és újra felé fordultam. Az arca egyre fehérebb lett, nem volt már sok hátra és ezt tudta ő is. Lassan a vállamhoz nyúlt és kicsit meghúzott lefelé. - Sose hagyd, hogy uralkodjon feletted többet. - mondta halkan a fülembe. – Sose add fel. - halkult el és ezzel egy időben a keze lesiklott a karomon. Elhajoltam tőle. Szemei üvegesen meredtek előre.
- Clio, Clio! - ráztam meg sírva, de nem mozdult. - Ne, ne, ne. - valaki rángatni kezdett, de én nem akartam menni. Nem hagyhattam úgy ott... - Nem! - ordítottam torkom szakadtából a padlóba kapaszkodva.
- Kimy kelj már fel! - üvöltött nekem valaki. A szemeim hirtelen kipattantak és barátnőmet pillantottam meg mellettem. - Jól vagy?
Nem szóltam egy szót sem csak átöleltem.
- Csak álom volt... - mondtam megkönnyebbülve és még jobban megszorítottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése