7. rész /Hope for a new life/

Üdv Aliens :D

Újabb nap, egy újabb rész :D Tücsy mikor alkot, akkor nagyot alkot :D

(Így hát elindultak haza felé miközben sűrűn hullt a hó és arra goldolt,hogy otthon talán akad egy kis ennivaló.Hogy kimelegedjék ugrándozott és jó nagyokat lépett és a hidegre való tekintettel énekelni kezdett : Minnél inkább havayik annál inkább hull a hó,minnél inkább hull a hó annál jobban havazik) (Tücsy írói agymenése xD/szerk.)
enjoy :D

+18!!!!!

7. rész 
*Kimy szemszöge*

Egyszerűen nem bírtam felfogni ami történt, lángokban állt az álmunk, de ami rögtön elterelte a figyelmemet az barátnőm vérző feje volt. Letérdeltem elé, beszéltem hozzá, de ő csak a szalont nézte.
- Azt hiszem sokkot kapott! - néztem fel könnyes szemekkel Tom-ra. Gyengéden felemelte és betette a kocsiba.
- Bill már hívta a mentőket, mindjárt itt lesznek, de addig...- gyorsan levette magáról az ingét és Clio fejéhez nyomta. - Ezt tartsd rajta. - tette rá a kezemet.
A percek óráknak tűntek amíg kiért a mentő. Clio ez idő alatt sem szólalt meg, féltem,hogy nagy baj van. Mikor pedig kiszedtük a kocsiból elvesztette az eszméletét. A kezem remegett, a sírógörcs környékezett. Így nem engedtek Clioval menni a mentőautóba, ami csak még jobban kiborított. Már éppen kinyitottam volna a számat, hogy leordítsam a fejüket mikor egy kezet éreztem a vállamon.
- Majd én megyek. - lépett mellém Tom. - Siessetek utánunk. - pattant fel gyorsan. Billel beszálltunk a kocsijukba és már indultunk is. Nemsokkal később már a váróban ültünk ahol Tom már várt minket.
- Valami hír? - kérdezte Bill testvérét.
- Még semmi. Azonnal betolták a műtőbe, azt mondták belső vérzése is lehet. - roskadt le Tom egy székbe.

- Mi? - nem bírtam tovább, sírva fakadtam. Bill rögtön átölelt és próbált megnyugtatni. Azt kívántam,  hogy ez csak egy újabb rémálom legyen, vártam,hogy felébredjek, de ez nem történt meg. Ott voltam a kórházban arra várva, hogy az orvos végre feltűnjön és tájékoztasson Clio állapotáról...
Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el. Én csak ültem csöndben, egyre csak véres kezeimet néztem az ölemben, a barátnőm vére tapadt a bőrömhöz.

- Gyere, elkísérlek a mosdóba. Muszáj megmosakodnod. - állt elém Bill és felsegített a székből. -Sietünk vissza. - mondta rémült arcomat látva.
A vér csak hosszas dörzsölés után jött le, de még mindig úgy éreztem ,hogy rajtam van, hogy beleivódott a bőrömbe. 

Kicsit megvizeztem az arcomat is, mert úgy éreztem mindjárt elájulok. Egy idő után bejött Bill, hogy megnézze minden rendben van-e.
- Össze kell szedned magad. - vont magához gyengéden. - Clio rendbe fog jönni. - simogatta lágyan a hajamat.
- Menjünk vissza. - húzódtam el az ölelésből. Mikor visszaértünk Tom idegesen járkált fel s alá.
- Mi történt? - kérdeztem ijedten.
- Most hívtak a rendőrkapitányságról. A robbantás szándékos volt...
Az ereimben megfagyott a vér. Hogy mi? Csak egyetlen embert ismerek aki képes lenne ilyenre, de ha ő az akkor az azt jelenti, hogy itt van, hogy megtalált minket. A jeges rémület végig futott a gerincemen.
- Valaki ártani akart nektek... - szegezte rám a tekintetét Tom. - Ki lehetett az? Van ötlet vagy tipp? Akármi.
- Nincs. - hangom hamisan csengett, de reméltem csak én hallottam így.
- Kimy, látom, hogy valamit nem mondasz el, de lehet, hogy az életetek múlik rajta. Ha tudsz valamit beszélj! - kapta el a karomat Tom.
- De nem tudom, fogalmam sincs ki lehetett. - szabadítottam ki a kezem és leültem egy székre. - Most csak az érdekel, hogy Clio jól van-e. - ebben igazat mondtam. Semmi más nem volt fontos számomra csak az, hogy a legfontosabb ember az életemben felépüljön. Ha bármi maradandó baja lesz Clio-nak esküszöm megkeresem Ray-t és megölöm.
Az ikrek egy jelentőség teljes pillantást váltottak majd leültek mellém. A következő órák csendben teltek és végre hosszas várakozás után feltűnt az orvos.

- Hogy van? Ugye felépül? - támadtam le elsőként.
- A kisasszonynak agyrázkódása van, de nem okozott semmiféle maradandó károsodást, belső vérzése szerencsére nincs.

A szívemről hatalmas kő esett le.
- Bemehetünk hozzá? - kérdeztem rögtön.
- Ma nem, de holnap reggeltől már fogadhat látogatókat.
- Köszönünk mindent doktor úr. - mondta Tom és kezet fogott az orvossal. Az orvos egy fejbiccentés után minden jót kívánt és elment.
- Akkor nálatok vagy nálunk alszunk? - fordult felém Tom.
- Itt maradunk. - szögeztem le.
- Nem hallottad a dokit? Csak reggel mehetünk be hozzá és amúgy is, pihenned kell. - győzködött tovább Tom.
- Igaza van. - csatlakozott hozzá Bill. - Holnap kora reggel bejövünk már, rendben?
Egy kicsit még tétováztam, az hogy itt hagyjam Clio-t rossz érzéssel töltött el, másrészről viszont holnap Clio tól szép kis fejmosást kapok ha itt maradok és a váróban töltöm az estét.
- Rendben. - sóhajtottam, de hozzánk menjünk. Reggel hozok be Clio-nak ruhát.

Otthon megcsináltam Tomnak a vendég szobát én pedig Billel tértem nyugovóra. Jól esett, hogy ott volt mellettem.Szorosan hozzá bújtam és nemsokára elnyelt az édes tudatlanság. Mint várható volt nem aludtam túl jól. Állandón Ray-el álmodtam. Nagyon féltem, hogy mi lesz a következő lépése. Amikor hajnali ötkor már sehogy sem tudtam visszaaludni kimásztam óvatosan Bill mellől és a konyhába mentem reggelit és kávét csinálni. Egy óra múlva a fiúk is megjelentek kómás,nyúzott fejjel.
- Jó reggelt. - köszöntek szinte egyszerre.
- Nektek is. - tettem le eléjük az aznapot indító koffein adagot. Miután megreggeliztünk összeszedtem Clio-nak néhány cuccot és indultunk is a kórházba. Mire beértünk barátnőm már fent volt.
- Szia. - öleltem meg rögtön. - Hogy vagy?
- Mint akin átment az úthenger és a fejem is fáj.  -dörzsölte meg a homlokát. - Mikor engednek ki?
- Mivel az este nem volt semmi baj, már ma haza mehet. - szólalt meg mögülem az orvos. Azt se hallottam, hogy bejött. - Hátra van még pár rutin vizsgálat és azután elmehet.
Kint megvártuk amíg a doki végez és Clio is felöltözik. Örültem, hogy csak ilyen rövid időt kellett bent maradnia és hogy jól van, de láttam rajta, hogy még nincs rendben. Az,hogy leégett minden ami miatt eddig dolgoztunk teljesen padlóra küldte. El kell neki mondanom, hogy valószínűleg Ray itt van és ő áll az egész mögött, de most nem tehetem. Majd ha jobban lesz...
- Indulhatunk. - zavarta meg töprengésemet Clio hangja.
A kocsiban kicsit fagyos volt a hangulat vagyis inkább senki nem tudta mit mondjon vagy mit ne ezért inkább mindenki csendben ült és nézett kifelé a fejéből.
- Egy esti filmezéshez mit szólnátok? - törte meg a csendet végül Bill.
- Hát nem tudom... - néztem barátnőmre.
- Ez jó ötlet, addig sem gondolok erre az egészre. - mosolyodott el halványan Clio.
- Nagyszerű, akkor haza ugrunk Tommal pár dologért.. - vigyorgott Bill.

*

- Biztos, hogy most akarod ezt? - kérdeztem Clio-t miután a fiúk elmentek.
- Muszáj valamivel elterelni a figyelmemet. Állandóan a lángokat látom, ahogy mindenünk felég. - túrt a hajába a földet bámulva. - Nem értem, hogy történhetett ez. Nem is hagytunk ott úgy semmit ami kigyulladhatott volna. Vagy egy vezeték lehetett? - töprengett hangosan. Rossz volt látni, hogy őrli magát. - A tűzoltók nem találtak semmit? - szegezte hirtelen nekem a kérdést. Nem válaszoltam. Még soha nem hazudtunk egymásnak. Egyszerűen nem tudtam megtenni.
- Nem sima robbanás volt és nem is a mi hibánkból... - elhalkultam és lehajtottam a fejem, nem tudtam tovább folytatni. Nem akartam hangosan kimondani a nevét annak az embernek, de Clio megtette helyettem.
- Ray...itt van... - szinte suttogta a szavakat. Egy aprót bólintottam.
- El akartam mondani, de nem most. - mondtam bűnbánóan. - Ne haragudj.
- Legközelebb ilyet ne hallgass el bármilyen állapotban vagyok is.
- Rendben. A fiúk gyanítják ,hogy sejtem ki volt. Bent a kórházban Tom elkezdett kérdezősködni én megtettem minden tőlem telhetőt, de úgy tűnt, hogy egy szavamat sem hitte el.
- Sosem tudtál jól hazudni. - mosolyodott el. - Majd kitalálunk valamit, de a nagyobb baj az, hogy Ray a városban van a szalont megtalálta és csak időn kérdése, hogy a címünk is meg legyen neki.
- Pakolj össze. Mozgásban kell lennünk. Kiveszünk egy szobát ma, aztán kitaláljuk. Ki tudja mikor fog robbanni ez a ház is. - hadartam gyorsan. Akkor tudatosult bennem, hogy nem vagyunk biztonságban. Ha úgy tartja kedve megöl minket, erre ékes bizonyíték, hogy ha Clio csak egy perccel hamarabb megy be akkor most nem lenne itt mellettem. Erre a gondolatra megborzongtam. El kell tűnnünk innen, de gyorsan.
- Mit mondjunk a fiúknak? - kérdezte Clio és abban a pillanatban be is léptek az említettek.

- Valami baj van? - nézett Tom felváltva rám és Clio-ra.
-El kell mennünk. Kimy elmondta, hogy valaki szándékosan robbantotta fel a szalont és ha ez így van akkor veszélyben vagyunk. Egy ideig hotelekben fogunk megszállni aztán meglátjuk mi lesz. - Clio okosan csinálta elmondta az igazat, de mégsem. Mindent tudtak, de mégsem, a legfontosabb dolgot, Ray-t..
- Miben tudunk segíteni? - tettek le a kezükből mindent.
- Pakolni. - mondtuk Clio-val egyszerre.
Fél óra sem telt bele és már úton is voltunk egy szálloda felé. Szerencsére Bill-ék ismerték Los Angeles minden zeg-zugát, így egy jól eldugott kis szállóba vittek ami majdnem a parton volt már, a belvárostól távol.
- Ma éjszaka itt maradunk veletek. - szögezte le Bill miközben a recepcióhoz mentünk. Aggódtak, de nem is hibáztatjuk őket fordított esetben mi is ezt tennénk.
Az éjszaka csendesen telt, a fiúk nem faggatóztak, pedig számítottam rá. Csak ott voltak, mert szükségünk volt rájuk. Nagyon rég éreztem már, hogy valakiben megbízhatok Clio-n kívül, de Bill-ék egyre közelebb kerültek a szívemhez. Bár azt hiszem Bill-be bele is szerettem...
A napok teltek múltak, de nem történt semmi. A rendőrségen kihallgattak minket, de ennyi, nem találták meg az elkövetőt, de nem is vártam. Ray túl okos hozzá, minden szálat elköt, a baj csak az, hogy mi is azok vagyunk neki.

Bill-ék segítettek amiben tudtak és bennem egyre erősödött, hogy el kéne nekik mondani mindent az elejétől a végéig, de féltem attól, hogy nézne rám utána, ha rám nézne.Egyik nap elvitt vacsorázni, egy elegáns étterembe. Féltem ilyen helyen mutatkozni, mert ki tudja hol bukkan fel Ray, de nagy nehezen bele mentem. Nem retteghetek egész hátra lévő életemben. Lehet csak annyi volt a bosszúja, hogy felrobbantotta a szalont és azóta visszament Amszterdamba. Ezzel próbáltam nyugtatni magam több-kevesebb sikerrel. Ezen az estén ebben szerettem volna bízni és kicsit elengedni magam. Bill megérdemelte, hogy teljes valómban ott legyek.

A vacsora csodás volt és végre tényleg nagyon boldognak és szerelmesnek éreztem magam. Bill haza vitt, jobban mondva a hotel parkolójáig, ami kicsit távolabb esett az úttól.
- Köszönöm, hogy elhoztál. - fordulok felé a kocsiban.
- Nincs mit. - mosolyog rám és felém hajol, megcsókol. A csók hosszabban tart, mint szokott. Keze a combomra téved, gyengéden végig simít egészen fel a csípőmig, ahol egy határozott mozdulattal még közelebb húz magához. A hideg kiráz, de mégis elönt a forróság. Akartam őt, ott rögtön. Lassan végig vezettem a kezem a mellkasán éreztem milyen hevesen ver a szíve, tovább haladtam, nemsokára eljutottam egyre keményedő férfiasságához, ami a farmerján keresztül is érezhető volt. Halkan felnyögött.
- Hátra, most! - mondta határozottan.
Gyorsan kiszálltam a kocsiból és beültem hátra. Bill nemsokára követett egy szót sem tudtam szólni, ajkait az enyémre tapasztotta, néha-néha kicsit megharapta ezzel csak még jobban felcsigázva engem. Egy hangos reccsenést hallottam, majd rájöttem, hogy a felsőm anyaga adta meg magát. Egy pillanat múlva már a melltartó sem volt rajtam, Bill pedig lecsapott csupasz melleimre. Harapja, szívja, csókolja, mire hangosan felnyögök.
- Csókolj meg. - suttogom, mire fölém hajol és hevesen megcsókol. Gyorsan megszabadítom a pólójától és végig simítok csupasz mellkasán. Kajánul elvigyorodik és újra a számat keresi miközben ujjai felfedező útra indulnak bejárva minden egyes testrészemet, végül benyúl a nadrágom alá megállapodva leggyengébb ponton.

Egyre csak ingerel, én pedig csak vergődöm a kezei között. Nem bírtam tovább, felültem és kigomboltam a nadrágját és letoltam a boxerével együtt. Egy lágy csókot leheltem ágyékának kezdetéhez, mire egy lökést éreztem. Újra a hátamon feküdtem Bill pedig rajtam. Az események felgyorsultak és mire észbe kaptam már nem volt rajtam semmi, a következő pillanatban pedig egy határozott lökéssel már bennem is volt, teljesen betöltve engem. Kínzó lassúsággal mozgott, pattanásig feszítve engem. Összekulcsoltam a lábam a csípőjén így még mélyebben érezve őt. Erre a mozdulatra gyorsított én pedig nyöszörögve a hajába túrtam. Éreztem, hogy mindjárt itt van, hogy már csak pár lökés és elönt a beteljesedés édes gyönyöre. És mintha megérezte volna rögtön újra lassúra váltott.
- Kérlek. - nyögtem a fülébe és végig karmoltam a hátát. Halkan felszisszent, még a félhomályban is láttam vágytól fátyolos szemét. Könyörgésemre végre megadta amire vágytam. Keményen belém hatolt újra és újra, míg végül hurrikánként söpört végig rajtam az orgazmus. Beleremegett minden egyes porcikám, a hátam íveben megfeszült. Bill csókokkal próbálta tompítani feltörő sikolyaimat egészen addig amíg egy mély, férfias nyögés kíséretében rám nem hanyatlott. Hosszú percekig csak szapora légzésünk törte meg az éjszaka fülledt csendjét.