Follow me on Facebook

4/02/2015

We found us...

Hey Aliens :D
mivel nem szeretnék egy snassz élménybeszámolót írni a bécsi koncertről, így arra gondoltam, hogy egy novellát faragok belőle, mert így remélhetőleg jobban át tudom majd adni mindazt amit azon a napon átéltem :) a történet 95%-ban valós, megtörtént eseményen alapszik, és azért csak 95%-ban, mert vannak már homályos részek amiket elfelejtettem a nagy izgulások közepette, meg mert különben ennyivel letudtam volna az egészet: Jöttünk, láttunk, sírtunk, visszamennénk. :D ugye, hogy ez így elég tré? :D
na, de nem is szaporítóm tovább a szót, bőven lesz még mit olvasni :D



We found us...

Egy újabb decemberi hűvös nap és nekem ma megint dolgozni kell mennem. Pocsék egy napra ébredtem, a szél csak úgy tombol és szakad az eső. Remek... Erőt vettem magamon és kimásztam a meleg ágyamból, kiskutyám farkcsóválva jött élem, hogy üdvözöljön az új napon és ez kicsit javított az időjárásnál is borongósabb hangulatomon. Lehajoltam hozzá, hogy megsimogassam a buksiját amit ő egy reggeli arcmosással honorált meg. Időhiány miatt kicsit kapkodnom kellett magam, hogy ne késsek el, de nagyon nem akartam elindulni ebbe a borzalmas időjárásban. Rendesen be kellett öltöznöm, hogy ne fagyjak szét kint és a sok ruhának hála úgy éreztem magam, mint egy eszkimó. Felöltözve vártam, hogy a kiskutyám végre össze szedje magát és le tudjak még vele menni egy kis sétára, de ahogy neki, nekem se sok kedvem volt kimenni a hidegbe. Valahogy meg tudtam érteni.
A rövid séta után a meleg lakásban felkaptam a táskám, megnéztem mindent, hogy be van e csukva az összes ablak, el vannak e zárva a csapok, majd nyomtam egy puszit hűséges kis barátom fejére és útnak indultam.
A munka, mint mindig most se tartogatott különösen nagy kihívást. Nem éppen a város legforgalmasabb helyén található egy kis hamburgeres büfé ahol tengetem a napjaim, akár csak Spongya Bob a Rozsdás Rákollóban. Ha rossz az idő szinte alig jön erre ember, mint ahogy ma is. Unottan ültem az ablak mellett és néztem a szakadó esőt, és közben a legjobb barátnőmmel, Tücsy-vel csevegtem Facebook-on. Ahogy általában mindig, most is a kedvenc bandánk volt a téma, a Tokio Hotel. Pár hónapja, 5 éves szünet után végre kiadták az új albumot és pár napja a promó turné állomásait és dátumait is megosztották velünk. Említeni sem kell, hogy nagy volt az izgalom. A megszokottól eltérően négy különböző fajta VIP csomagot is áruba bocsájtottak limitált számú jegyekkel. Tücsy-vel ezek között szemezgettünk és álmodoztunk arról, hogy milyen jó is lenne megvenni valamelyiket.
A nap hátralevő része teljesen eseménytelenül telt, így nem volt sok dolgom az esti zárással, majd siettem haza, mert megbeszéltük Tücsy-vel, hogy Skype-on folytatjuk tovább a beszélgetést.
Hazafele egész úton csak a turné járt az eszemben, de nagyon jól tudtam, hogy most se jött még el az én időm, hogy el tudjak menni. Sose voltam még a srácok koncertjén és nekem már az is maga lett volna a tökély, ha a hátsó sorból nézhetem végig az egészet, de ez nem így történt...

Hazaérve ledobtam a táskám, átöltöztem egy melegítőbe és amint a gépem magához tért Tücsy már rögtön hívott is.
- Husi!!
- Neked is szia. Mi ez nagy öröm?
- Megvettem a bécsi koncertre az egyik VIP csomagot! - barátnőm a könnyei közepette újságolta el a hírt.
- Nem mondod? - öröme pillanatok alatt rám is átragadt. - Nagyon örülök neki.
- Megveszem neked is.
- Na ezt most felejtsd el. Nem költhetsz rám ennyi pénzt.
- Dehogynem, és fogok is. A legjobb barátnőm vagy, a fiúk miatt ismertelek meg, te vagy a legfontosabb a számomra, és ennyi jár neked, hogy lásd őket végre élőben. - ilyen elszántságot még sose láttam barátnőmtől.
- De ezt akkor se fogadhatom el. A büdös életben nem tudnám neked viszonozni vagy meghálálni. - nem engedhettem ezt meg neki, és makacsul küzdöttem ellene.
- Jó akkor kössünk alkut. Ha a VIP jegyet nem is, de egy sima jegyet akkor is veszek neked. Születésnapi ajándék. - Tücsy tudta, hogy ezt a csatát megnyerte.
- Ez nem ér. Nem játszhatod ki a szülinapos kártyát.
- Dehogynem.
Tücsy elküldte a TicketExpress oldalát, hogy regisztráljak majd a többi teendőt ő intézte. Egyszerűen fel sem tudtam fogni, hogy tényleg ezt csinálja velem. Nem lehetek ekkora mázlista, hogy van egy ilyen barátom mint ő. Nekem elég ajándék volt az is, hogy őt felém sodorta az élet, nem hogy még azzal is meglep a sors, hogy vele együtt élhetem át életem legszebb élményét.

*

Lassan teltek a hetek és már szinte teljesen megszerveztünk mindent. Megvoltak a buszjegyek, találtunk egy jó hotelt is egész közel az Arénához, és Tücsy repjegye is már csak a nyomtatásra várt.
- Figyelj husi, tudunk beszélni Skype-on? Számolgattam egy-két dolgot és kérdezni akarok valamit. - Tücsy Facebook-on írt rám.
- Persze, hívj fel, de gond van? - kicsit beparáztam, hogy mégse fog minden olyan simán menni, mint ahogy azt elterveztük.
- Na figyelj, egész délután osztottam-szoroztam és mi lenne ha megvenném neked a LWLYB kiegészítő csomagot a jegyedhez, mint ami nekem van?
Leesett az állam.
- Szó sem lehet róla. - még levegőt is elfelejtettem venni a döbbenettől.
- De én szeretném. Szükségem lesz rád ott bent. Én nem tudom ezt nélküled végig csinálni. - szinte már könyörgően hatottak Tücsy szavai.
- Ez már sok lenne. Nekem az is felfoghatatlan még, hogy egyáltalán ott leszek a koncerten. Még most sem hiszem el úgy, hogy már a jegy is a kezemben van. Ne csináld ezt velem kérlek. - ezt már nem bírtam ki sírás nélkül.
- Kérlek szépen fogadd el. Nekem ez mindennél többet jelentene, ha ott lennél velem. - tuti direkt csinálja ezt velem, de szólni nem tudtam a sírástól, csak szipogtam, mint egy idióta. - Ha péntekig nem viszik el akkor megvesszük, rendben?
- Nem tudlak lebeszélni róla, igaz?
- Nem. Csak péntekig legyen még jegy. - Tücsy tapsikolt örömében én pedig tovább sírtam.

*

Egy újabb unalmas nap melóban. Mint mindig, most is aktívan csináltam a semmit mikor Tücsy neve villant fel a telefonom kijelzőjén.
- Szia Nyunyi. - üdvözöltem barátnőmet.
- Elfogyott a jegy. - Tücsy sírt, de nagyon. Hirtelen azt se tudtam, hogy mit válaszoljak.
- Ne sírj, nincs semmi baj. - attól, hogy ő sírt engem is majdnem elkapott a sírhatnék, de miatta csak nyeltem egy nagyot, hogy meg tudjam nyugtatni.
- Annyira sajnálom. - szívszorító volt ezt hallani.
- De nem történt semmi, ez már amúgy is túl sok lett volna. - nagyon tartanom kellett magam.
- Husi nekem kellesz oda. Nélküled nem akarok menni.
- Na ezt most verd ki a fejedből. Emiatt nem fogod kihagyni életed élményét, ha kell elvontatlak odáig, de neked ott kell lenned.
- Nem haragszol?
- Már miért haragudnék? Ugye ezt nem komolyan kérdezted? - viccel velem? Ezért haragudjak rá?
- Jó csak már annyira beleéltem magam, hogy te is jössz. - kicsit kezdett alább hagyni Tücsy sírása.
- Figyelj, nem haragszom, mert nincs is miért. Ez így jött ki. Így is túl sok lett volna ennyi minden egyszerre.Csak kérlek ne sírj, mert megszakad a szívem.
- Jólvan, beszélünk tovább facebook-on?
- Persze, de nyugodj meg, rendben?
- Oké, akkor facebook-on. Szia Husi.
- Szia Nyunyi, szeretlek.
Pár másodpercig csak bámultam a fekete kijelzőt. Olyan rossz volt hallani, hogy így sírt Tücsy és nem tudtam tenni ellene semmit se, nem tudtam ott lenni mellette, hogy megvigasztaljam. Ez borzasztó érzés volt.
Bamba mélázásom a messenger csengése zavarta meg.
- Figyelj Husi, soundcheck-re elmennél? - írta barátnőm.
- Nélküled? Kétlem.
- De akarok neked adni még valami plusz élményt a koncerten kívül. Ne utasítsd vissza kérlek.
- Biztos vagy benne? - már meg se próbáltam lebeszélni róla, teljesen hajthatatlan.
- Teljesen biztos. Az első koncerted lesz, legyen nagyon emlékezetes. - tudta, hogy ismét csatát nyert.

A fél napot legalább végig hálálkodtam neki, és persze a szemem sem maradt száraz. A leghihetetlenebb dolog az egészben még így is az, hogy képtelen vagyok felfogni azt, hogy megyünk koncertre, és látni fogom őket, és ezt egészen addig el sem hittem még fel nem szálltunk a buszra és el nem indultunk Bécsbe.

*

Hálát adtam az égnek mikor végre leszálltunk a buszról és ki tudtam normálisan nyújtózni. Kisétáltunk a megállóból és a térképet kezdtük el tanulmányozni, hogy mégis merre induljunk el. Mondanom sem kell, hogy persze, hogy a rossz irányba indultunk el.
Nagy nehezen sikerült beazonosítani a térképen az irányt, de előtte beugrottunk egy boltba és vettünk némi gyümölcsöt, gofrit és egyéb ehető apróságot, majd nekivágtunk a bécsi forgatagnak. Alig 5 perce, hogy gyalogoltunk, szerencsére a helyes irányba, megpillantottuk az Arénát, mellette pedig a két turné buszt ami egyet jelentett azzal, hogy ők is már a városban vannak.
Megálltunk egy pár percre, hogy feldolgozzuk ezt és persze, készítettünk egy-két képet is amiket később továbbítottunk a többieknek is akik már korábban kiértek, majd folytattuk utunkat a hotelbe.
A recepciós csajszi eléggé szerencsétlenke volt, mondjuk este nem is várhatja el az ember, hogy a toppon legyen. Mi is fáradtak voltunk már.
A szoba elég modern berendezésű volt, igaz voltak némi hiányosságok, de ezeket leszámítva nekem tetszett. Szépen berendezkedtünk erre a 3 napra még itt vagyunk majd visszasétáltunk az Arénához, hogy jobban szemügyre vegyük magát a helyet és persze a buszokat is.
Alaposan körbejártuk a helyet, de nem tudtuk eldönteni, hogy mégis hol van a bejárat, ezért jobbnak láttuk, hogy visszamenjünk a hotelbe. A buszok mellett mentünk el, mikor pár STAFF-tag szállt le a buszról és az egyik akkora lendülettel jött le, hogy majdnem nekiment Tücsy-nek. Így utólag visszagondolva rá elég vicces fejet vágott.
Később a hotelben Tücsy elég gyorsan elaludt amit nem is csodáltam, hisz egész nap csak utazott, de nem sokkal később én is követtem őt.
Reggel korán keltünk, hogy el tudjunk időben készülni, mert mennünk kellett át a többiekhez egy másik hotelbe.
Jó volt látni őket. Már nagyon rég nem találkoztam velük és nagyon jól éreztem magam még ott voltunk.
Délután olyan 2 óra fele indultunk el teljes harci díszben az arénához. Korán kellett oda érni, mert VIP csomagos emberek délután mehettek találkozni a fiúkkal, és persze a soundcheck is korán kezdődött amire időben ott kellett lenni, de még így is legalább 2 órát várakoztunk.
E-mail-ben értesítettek mindenkit 2 nappal a koncert előtt, hogy VIP csomagonként hány órára kell oda érnie a helyszínre. Nekem fél4 és 4 között kellett ott lennem, még Tücsy-éknek fél órával később. A helyi fanklub vezetőitől kaptunk sorszámot és felírták az adott számhoz tartozó neveket is, majd az egyik TH-s crew tag megmondta mindenkinek, hogy hova álljon sorba.
Mielőtt beálltam volna a helyemre elbúcsúztam a többiektől és elkezdődött az idegtépő várakozás. Néhány fan szervezett egy fanaction-t és lufit osztogattak amit a koncert kezdetén fel kellett volna dobni a színpadra.
Végre elérkezett az idő és elkezdték leigazolni a soundcheck-re érkező emberek jegyeit, köztük az enyémet is. Ezután nem sok időt töltöttünk kint. A bejáratnál a koncertjegyet is ellenőrizte egy srác, adott karszalagot és egy pecsétet majd mehettem is be a színpadhoz. Nem sokan voltunk, talán 20 ember ha lehetett bent.
A crew tag rádiójából hallottam, hogy valaki megkérdezi, hogy mindenki bent van e, mert akkor kezdődhet a soundcheck. Nem értettem, hogy a srác mit mondott, de utána felénk fordult és elmondta egy párszor, hogy nem használhatunk se kamerát se telefont, hogy képeket készítsünk, majd miután látta, hogy megértettük, beszólt a rádión és kiment.
A kordonnak támaszkodva vártam, hogy történjen valami, és hirtelen mindenki sikoltozni kezdett és megláttam, hogy Gustav beült a dobok mögé, majd őt követte Georg, Tom és végül Bill is.
Mintha megállt volna az idő mikor megpillantottam őket fent a színpadon. Bill kedvesen intett nekünk majd Tom-nak mondott valamit amit nem hallottunk és beállt a mikrofon mögé.
Az első szám amit játszottak a Covered in gold volt. Ekkor fogtam fel végre, hogy hol is vagyok és, hogy kik állnak fent a színpadon. Annyira tökéletes volt mind a négy srác. A képek nem tudják visszaadni azt a látványt. Szinte megszédültem attól az energiától amit sugároztak. Nem tudtam semmi másra gondolni vagy figyelni, csak is rájuk.
A következő dal a Girl got a gun volt. Az elején minden simán ment, Tom valami eszméletlenül gitározott, de a refrénnél Bill valamiért elfordult és félbe hagyták a számot amit Georg először fel sem fogott, nem figyelt. Bill ivott pár korty vizet, majd visszafordult hozzánk, integetett nekünk és a helységet pásztázta még várt, hogy belekezdjenek a többiek az utolsó számba, ami a We found us volt...
Felcsendültek az ismerős dallamok és Bill énekelni kezdett. Eddig mind a négyüket felváltva néztem, de most csak Tom-ra koncentráltam. Ott álltam előtte és néztem ahogy teljesen beleéli magát a dalba miközben a refrénhez ér. "We found us..." - énekelte Bill, és ebben a pillanatban Tom rám nézett, egyenesen a szemembe és elmosolyodott. Kihagyott egy dobbanást a szívem. Ez most tényleg megtörtént? Nem képzelődtem? Belenézett a szemembe és mosolygott? Rám?
Ott álltam megkövülve, tágra nyílt szemekkel, mert nem hittem el, hogy ez velem történt meg. A számnak vége lett, ők pedig lementek a színpadról. Szóltak nekünk, hogy menjünk ki, de a lábaim alig akartak engedelmeskedni. Végül sikerült mozgásra bírnom őket és sietős léptekkel elindultam a kijárat felé, hogy megkeressem Tücsy-t. Szükségem volt most rá, jobban, mint eddig valaha. Amint kiléptem az ajtón egyből a tömeget kezdtem átvizsgálni, hogy merre lehet és szerencsére alig pár lépésre volt tőlem. Szinte odarohantam hozzá és egyből a nyakába borultam és sírni kezdtem. Eddig bírtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Tücsy csak szorított magához, kérdezte, hogy mi történt, de egy hang se jött ki a torkomon. Csak sírtam, de nagyon. Pár perc után elengedtem barátnőmet, hogy megpróbáljak megnyugodni és, hogy végre meg tudjak szólalni.
Egy hang se jött ki belőlem, csak néztem kisírt szemekkel Tücsy-re és már a többiek is a fülemet rágták, hogy mondjam már el végre, hogy mi volt, de csak tátogtam, mint egy partra vettet hal és végül ennyit bírtam kinyögni:
- Annyira jó volt. - és ott folytattam tovább a sírást ahol az előbb abba hagytam.
Sajnos nem sokat tudtam barátnőmmel lenni, mert neki és a többieknek is indulniuk kellett a Meet & Greet-re. Elbúcsúztam tőlük arra az időre, majd megkerestem pár ismerős arcot és leültem hozzájuk még vártam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de végre sikerült megnyugodnom, de nem bírtam egy helyben ülve maradni, ezért visszaindultam az aréna bejárata felé és azon gondolkodtam, hogy esetleg kiugrom a közeli boltba valami nasiért, de ekkor megláttam, hogy jönnek kifele az emberek, majd megpillantottam Tücsy-t is. Nagyon sírt. Inkább zokogott. Odasiettem hozzá, félrelökve mindenkit aki az utamban volt és magamhoz öleltem. Sok időbe telt mire megnyugodott valamennyire és el tudta mesélni a történtetek. Nem hibáztatom azért, hogy ennyire kiborult, mert én se tudtam volna máshogy reagálni.

*

A kapunyitásig hátralevő időt úgy próbáltuk meg elütni, hogy egymást ugrattuk mindenfélével és megkíséreltünk néhány használható emlék-selfie-t készíteni.
Este 7 óra előtt megkezdődött egy kisebb mozgolódás a bejáratnál, néhány szervező ki-be járkált az ajtón, majd lassan elszabadult a pokol. A beléptetős emberkék a tömeget túlharsogva próbálták az embereket tudatni arról, hogy milyen sorrendben lesz beengedve mindenki, de ezt max csak azok hallották akik a legelején álltak a sorban, de lassan hátra is elszivárgott az infó. Hosszas huza-vona után végül mindannyian sikeresen bejutottunk az arénába.
Valahol a 6. sorban álltunk, egy heringparty kellős közepén. Komolyan, nem normálisak az emberek, mindenki lökdösődött, tolakodott és sehogy se lehetett elférni, vagy akár csak megmozdulni és a levegő is fogytában volt, aminek az lett az eredménye, hogy három lányt ki kellett szedni a tömegből, mert rosszul lehettek.
Két órát álltunk várva a csodára, mikor 9 órakor végre elkezdődött amire vártunk.
Mindenki sikított, ujjongott, mindenhol villantak a vakuk és elindultak a videó felvételek is.
Iszonyat jó bulit csináltak a srácok, mindenki egy emberként énekelte velük a dalokat. Bill-nek csak ki kellett ejtenie valamit a száján és az emberek kezesbárányként engedelmeskedtek neki, de a Rette mich-t nem hagytuk annyiban. Kár volt erőlködnie az angollal, az a szám csak is németül az igazi, viszont édes volt ahogy mosolygott azon, hogy az angolját elnyomtuk a némettel. Bocsi Bill.
Sajnos, mint minden jónak, ennek is vége lett. Az utolsó szám a Great day volt.
A megszokott konfetti eső helyett hózápornak mondható habot kaptunk a nyakunkba, és lassan véget is ért a koncert.
Pár percig még álltunk és vártunk hátha történik valami, de a lámpákat is felkapcsolták és az emberek is kezdték elhagyni a termet, így hát mi is lassan elindultunk. A kijárat előtt még megálltunk, hogy beszerezzünk pár emlék tárgyat, mint pólókat és egy párnát, majd elégedetten, és szinte az összes pénzünket elköltve elhagytuk a helyszínt, elbúcsúztunk a többiektől és elindultunk a hotelbe.
Gyors zuhany után már az ágyban feküdtünk Tücsy-vel és részletesen beszámoltunk mindenről ami a külön töltött idő alatt történt a soundcheck-en és a Meet & Greet-en. Sokat sírtunk még az este folyamán. Amilyen fáradt voltam olyan nehezen tudtam elaludni. Folyton csak a koncert és a soundcheck járt a fejemben. De inkább csak a soundcheck, és az a bizonyos pillanat.
Ott akkor, mikor rám mosolygott, örökre megváltozott bennem valami. Az eddig gondosan felépített fal amit magam és az érzelmeim közé építettem egy szempillantás alatt eltűnt. Mintha soha ott sem lett volna. A másodperc tört része alatt elárasztott minden olyan érzelem amit eddig gondosan elkerültem, és képtelen vagyok többé elrejteni őket. Teljesen átjár valami megmagyarázhatatlan melegség amit egyenlőre nem tudok hova rakni. Felborult minden és nem tudom kezelni ezt az új helyzetet. A világ nyitottabb, lehetőségekkel teli, és minden amit eddig elérhetetlennek gondoltam, most egy karnyújtásnyira állnak tőlem. Rájöttem, hogy semmi sem lehetetlen.

*

Hamar eljött a másnap reggel és lassan indulnunk kellett. A hotelt még délelőtt el kellett hagynunk, de a buszunk haza csak kora délután indult, így kénytelenek voltunk elütni valamivel az időt. Egy darabig csak sétálgattunk a városban, majd beültünk egy gyorskajáldába enni valamit, mert 3. napja volt, hogy semmi normális kaját nem ettünk. Miután végeztünk vettünk nasit az útra, és a 24 órás bérletet kihasználva metrózgattunk egy kicsit a város alatt, majd kimentünk az állomásra, hogy időben becheckoljunk a buszra.
Túl gyorsan hazaértünk. Nagyon nem akartam még visszajönni, ez a 3 nap tökéletes volt, és nem akartam még, hogy vége legyen. Nem akartam, hogy Tücsy-vel újra elváljunk egymástól.
Annyira ritkán látjuk egymást és aranyat ér minden egyes perc amit vele tölthetek. Nagyon sok mindent köszönhetek neki, de kiemelném azt az egyet amiért életem végéig hálás leszek neki, és amiről ez a történet szól, mert sikerült megváltoztatnia olyan szinten, ahogy eddig még senki másnak nem sikerült. Pozitív irányba. Ha ő nincs akkor nem élem át mindezt, nem dől le az a bizonyos fal a kis világom elől és talán sose nőttem volna fel se lélekben, se érzelmek terén se a valós koromhoz. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy mivel tudnám viszonozni neki mindezt, de amíg nem jövök rá, addig itt leszek neki, mint támasz, hallgatóság, társ a rosszban és a bajban, és bármiben számíthat rám amit csak kér. Keveseknek adatik meg, hogy egy ilyen barátjuk legyen, mint amilyen ő nekem. Visszarántott a szakadék széléről amibe fejest készültem ugrani és még egy alapos seggberúgást is kaptam, hogy ideje lenne végre észhez térnem. Lehet, hogy nem mondom neki minden nap, de remélem tudja, hogy ő a legfontosabb a számomra, és mindig az is marad.
Nagyon nehezen váltunk el egymást, de sajnos muszáj volt. Ott álltunk az aluljáróban egymás nyakába borulva. Egy szót sem szóltunk, de ezzel mégis mindent elmondtunk amit szerettünk volna két kósza könnycsepp közé rejtve, majd végül elengedtük egymást és az ellenkező irányba indulva lassan szétváltak újra az útjaink és véget ért mindaz amire 111 napot vártunk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése