Follow me on Facebook

8/16/2012

12. rész: Magány

Hey Aliens :D Hoztam az új részt végre :D bár be kell vallanom nem lett valami hosszú, de remélem ennek ellenére azért tetszeni fog :) jó olvasást :)
enjoy :D


12. rész: Magány
A feldúltságom csillapodott a taxiban ülve és a depresszív hangulat vette át a helyét. Miután a taxisnál hagytam egy újabb adag pénzt szép lassan felcammogtam a szobámba és ledőltem az ágyamra. Túl sok volt már most nekem ez a nap pedig még csak kora délután volt.
Próbáltam kiüríteni az agyam és csak bámultam a plafont. Már egy jó ideje így feküdtem mikor hallottam, hogy egy kocsi parkol le a szomszéd ház elé. Feltápászkodtam az ágyról és az erkélyem felé mentem, hogy megnézzem ki az. Elhúztam a függönyt és megláttam Tom-ot ahogy pár bőröndöt próbál becipelni a házba és ott ment mellette egy nő is. Először nem láttam rendesen, hogy ki lehet az, mert háttal volt neked, de megfordult és szinte mellkason vágott a felismerés, hogy az a nő nem más, mint Ria Sommerfeld. Idegesen rántottam vissza a függönyt, majdnem le is szakítottam. A fejemet fogva járkáltam fel és alá a szobámban. Fújtattam, mint egy felbőszült bika. El sem akartam hinni, hogy ez a nő itt van a szomszédban és nekem még 2 napig itthon kell lennem. Zaklatott maratoni sétámat a telefonom zavarta meg. Odatrappoltam az ágyamhoz és felkaptam a készüléket. Mäx keresett megint. Megfordult a fejemben, hogy fel sem veszem, mert mára már sok volt belőle, de inkább válaszoltam a hívásra.
- Mond. – szóltam bele nem túl kedvesen.
- Szia. Csak szólni akarok, hogy ma este 8-ra ott van érted a turnébusz, mert már ma el kell indulnunk München-be. Elnézték az időpontot és holnap után lesz az első fellépésetek, nem pedig 4 nap múlva. 8-kor találkozunk. Remélem összepakoltál már és időre kész leszel.
- Persze, kész leszek. – mondtam neki majd bontottam a hívást Mäx válaszát meg sem várva.
Tökéletes időzítés, de csak részben. Egy részt azért jó, mert így előbb el tudok innen tűnni, másrészt viszont azért nem, mert szinte semmim sincs bepakolva. Körbe néztem a szobán, felmértem a helyzetet, hogy nagyjából mit hol találok, feldobtam mind a három bőröndöm az ágyra és elkezdtem bele dobálni a ruháimat. Magamhoz képest egész hamar végeztem és elégedetten nézegettem a jól megtömött táskákat mikor felvillant az isteni szikra, hogy egy pár cipőt se raktam el. Lefutottam a földszintre és feltúrtam a cipős szekrényt. Nagyjából 10 pár cipővel indultam vissza a szobámba mikor a Kaulitz ház felől egy hatalmas ajtócsapódást hallottam. Odasiettem az ablakhoz és láttam amint Ria eléggé sietősen vág át a kerten egyenesen egy taxi felé és nem sokkal lemaradva tőle Tom fut utána, de feleslegesen, mert a nő pont be tudott szállni a kocsiba és taxi sietősen távozott. Tom valamit kiabált utána, de a csukott ablak miatt nem értettem, de tovább nem tudtam nézelődni, mert már csak fél órám volt a busz érkezéséig és addig ezt a pár cipőt valahogy be kellett préselnem a bőröndökbe.
8 előtt pár perccel már az előszobában várakoztam indulásra készen a buszra. Anyuval gyorsan leellenőriztük, hogy biztos minden megvan e és pont végeztünk vele mikor hangos dudaszó jelezte, hogy ideje indulni. Elbúcsúztam a szüleimtől és magam után ráncigálva a bőröndöket elindultam a hatalmas, kétemeletes busz felé. Steph, Heidi és Bella egy emberként vetődtek a nyakamba. Rég nem láttuk már egymást és nagyon örültem nekik. Miután kellőképp üdvözöltük egymást és Mäx már ránk szólt, hogy indulni kéne, betuszkoltuk a három táskámat a busz csomagtartójába és felrohantunk az ideiglenes lakhelyünkre.
Végre kezdetét veszi a kalandunk.

***

Bill békésen üldögélt a szobájában és a laptopját nyomkodta. Imádta ezt a csendet és nyugalmat, ami mindig várta szeretett otthonában. Itt mindig magában lehetett, még Tom se zargatta a hülyeségeivel. Ám, de sajnos a nyugodt pillanatinak vége szakadt ugyanis a szomszéd szobából hangos kiabálás nagy zörejek hangja zavarta meg az énekes nyugalmát. Bill sóhajtott egyet, letette a laptopot az ágyra és elindult megnézni, hogy mi történik. Megállt Tom ajtaja előtt, de mielőtt még kopoghatott volna Ria idegesen feltépte az ajtót és szinte futva rontott ki rajta és majdnem elsodorta Bill-t is.
- Ria állj már meg! Beszéljük meg kérlek! – rohant a nő után Tom.
- Végeztem veled Kaulitz! Nem akarok én tőled már semmit sem. Épp elég volt az is, hogy egy értelmes mondatot sem tudtál összehozni magyarázatképp. Velem te nem fogsz játszani. Visszamegyek Los Angeles-be és többet nem akarlak látni.
Bill kikerekedett szemekkel figyelte, ahogy bátyja rohan a barátnője, vagyis jobban mondva, az ex barátnője után, majd ő is utánuk sétált. Leérve az ablakon át látta, hogy Ria beszállt egy taxiba és elment, majd Tom is lassan visszakullogott a házba.
- Az újságok? – jött a felesleges kérdés Bill-től, mert nagyon is jól tudta, hogy miért volt ez az egész műsor.
- Az. – felelte Tom és beviharzott a szobájába. Bill csak a fejét rázta. Bement a konyhába és töltött magának egy pohár üdítőt és úgy döntött, hogy az este egy kis részét Tv nézéssel fogja tölteni. Nagyban kapcsolgatta a csatornákat mikor egy busz hangos dudájára figyelt fel. Nagy nehezen felkelt a kényelmes fotelből és oda ment az ablakhoz. Mikor elhúzta a függönyt Emma-t pillantotta meg miközben a banda tagja részesítik csontropogtató ölelésben.
-TOM! Gyere, ezt nézd. – kiabált fel bátyjának Bill.
- Mit? – sietett hozzá Tom.
- Emma elmegy. – mondta Bill miközben azt nézték, hogy szállnak fel a csajok a buszra.
- Már most? De hisz csak két nap múlva kéne menniük.
- Tudom én azt nagyon jól. Írok neki egy sms-t.
- Ne! Hagyd! Majd ír, ha akar. – parancsolt rá Tom az öccsére, de hangjából még így is ki lehetett hallani a csalódottságot, hogy a lány, akit kedvel, szó nélkül itt hagyja több mint 2 hónapra.
- Oké főnök. – emelte fel Bill megadóan a kezeit és visszatért a programjához.
Tom nem mozdult az ablak mellől, végig nézte, ahogy elindul a busz majd végleg eltűnik a horizonton. Mit sem leplezve csalódottságát, visszacsörtetett a szobájába és becsapta maga mögött az ajtót majd háttal megtámasztotta magát rajta. Hátravetett fejjel nézte a plafont és ezen az igen pocsékra sikeredett napon gondolkodott. Rég volt ennyire magába zuhanva ráadásul több okból is egyszerre. Az újságokkal kezdődött minden, aminek az lett a következménye, hogy Ria elhagyta mivel semmilyen értelmes magyarázatot nem tudott adni, ami általában mindig sikerülni szokott, de most teljesen leblokkolt. A másik meg, hogy Emma is elment pedig Tom eddig abban bízott, hogy még Ria itt van akkor is bármilyen ürüggyel át tudott volna hozzá menni, mint például cukrot kérni a krumplis tésztához vagy bármi mással, és ha csak 5 percre is, de láthatta volna lányt. De így, hogy Ria is itt hagyta, végülis tök jogosan, és Emma is egy szó nélkül ment el, a rasztás elég letört hangulatban volt. Odament az ágyához, felvette az újságokat és a kukába dobta majd keresztben elfeküdt régi ágyán. Elővette a telefonját és azon kezdett el gondolkodni, hogy írjon, vagy ne írjon Emma-nak, de végül arra jutott, hogy most nem és inkább felnézett App-ra és post-nak csak annyit írt, hogy megkérdezte, hogy vannak ma az Alien-ek. Miután megosztotta a post-ot a sarokban álló gitárjáért nyúlt és játszani kezdett rajta.

6 megjegyzés:

  1. Ó, szegény Tom... azért most sajnáltam egy kicsit, bár valami magyarázatfélével előrukkolhatott volna, de így sokkal jobb lett. :D Emma meg... hát őt is sajnáltam. Remélem, azért rájönnek majd egyszer, hogy mit érez a másik. ;) Nagyon várom a folytatást. :D
    Am majd nézz be hozzám lécci, mert van egy kis meglepim neked. ;)
    Puszillak ^_^ <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom már mi hiányzott nekem és ahhoz is, hogy folytassam végre a történetet :D hát a kommented szivem^^ köszönöm, hogy írtál :) annyit megsúgok, hogy idővel rájönnek mindketten, hogy nem közömbösek a másik iránt, de ez még nem most lesz ;) még meg lesz fűszerezve egy kicsit xD de nem szpojlerkedek tovább mert nem szabad xD
      Bekukucskáltam hozzád és láttam, hogy kiraktál ajánlóba, valamint megjelöltél erre a 11 kérdéses bigyóra :) köszönöm szépen ♥ de ez a kérdezz-felelek cucc mire is jó? xD a válaszokat meg a mai nap folyamán felrakom vmikor estefele :D
      Puszi ♥

      Törlés
    2. Én meg azt tudtam, hogy valahol adós vagyok még egy kommenttel, csak hát totál elfoglalt voltam, amikor meg itthon voltam, akkor össze kellett sűrítenem mindent... :/
      Na, asszem, most még jobban várom azt a részt, amikor ráébrednek az érzéseikre és megosztják egymással. ^^
      Ez a kérdezz-felelek díj arra jó, hogy kicsit jobban megismerd az írót (gondolom én ... >.<). És kíváncsi vagyok, miket írsz majd. ;) Meg a kérdéseimre adott válaszaidra is. Este meg majd bekukkantok. :)
      Puszillak ♥

      Törlés
    3. pompás :D remélem összehozok néhány értelmes választ xD
      a részt meg majd sztem kedd fele fogom hozni mert most meg én nem érek rá írni :/ de sietek :)

      Törlés