3. rész /Hope for a new life/

Hey Aliens! :D

Megérkezett az új Hope for a new life rész :D
remélem tetszeni fog és hagytok nekünk egy kis olvasnivalót kommentek formájába :D

amúúúúúúgy... lassan hozom majd a Leb' Die Sekunde folytatását is, de ehhez kell még egy kis idő :D
nade most inkább hagylak titeket olvasni :D
pusszancs :D

3. rész

Dübörgő zene. Hatalmas tömeg és vakító fények. A hangulat a tetőfokán volt. Iszonyat jól éreztem magam Tom-mal, kellemeset csalódtam benne a tegnapi tapló viselkedése után. 

Egymás után emeltük el a pohár pezsgőket a pincérektől, akik az emberek közt szlalomoztak jól megpakolt tálcáikkal.
- Basszus végre megvagytok! – hirtelen Bill lépett közénk.
- Gáz van öcsi?
- Az. Kimy lelépett és nem találom sehol se.
- Micsoda? De hát miért? – istenem valami biztos történt.
- Egy részeg fazon el akarta rángatni magával, de sikerült leszednem róla és utána elszaladt. – Bill próbálta túlkiabálni a zenét.
Nekem több sem kellett, otthagytam őket és egyből a kijárat felé kezdtem utat törni magamnak.
- KIMY!!! – a friss levegőre kiérve egyből barátnőm után kezdtem kiabálni, de mindhiába, mert nem láttam sehol se. – KIMY HOL VAGY???
Idegesen fel-alá járkáltam a klub és a parkoló között hátha meglátom valahol Kimy-t, de sehol sem volt.
- Megtaláltad? – kérdezte Bill, aki idő közben utolért Tom-mal együtt.
- Szerinted? Inkább tegyétek hasznossá magatokat és segítsetek megkeresni, ne csak ott álljatok! – normális esetben nem lettem volna ilyen bunkó, de most nem volt ahhoz hangulatom, hogy ilyen idióta kérdéseket hallgassak.
Mind a hárman elindultunk megkeresni barátnőmet más-más irányba. Már egy ideje reménytelenül bolyongtunk mikor megláttam Kimy-t az egyik buszmegállóban ücsörögni és szaladni kezdtem hozzá 

mögöttem a fiúkkal.

- Kimy! Nézz rám kérlek. – leguggoltam barátnőm elé és felemeltem a fejét, hogy rám tudjon nézni. – Úr isten, mi történt?
Kimy szörnyen rossz állapotban volt és nagyon sírt. Egy értelmes szót sem tudtam kihúzni belőle.
- Figyelj rám, haza megyünk oké? – próbáltam még mindig szóra bírni Kimy-t, de ő csak egy aprót bólintott és ennyi most épp elég is volt nekem.
Felkeltem a földről és segítettem Kimy-nek is felállni, de abban a pillanatban, ahogy felállt elájult és a földre esett. Sehogy sem tudtam felemelni, de Bill hamar a segítségemre sietett és felvette barátnőmet a földről.
- Hagyd csak majd viszem én. Tom, azonnal hívj egy taxit. – Bill ellentmondást nem tűrő hangon „parancsolt” rá Tom-ra, aki egyből teljesítette öccse kívánságát.
Nem sokat kellett várnunk a taxira (hála annak, hogy Tom szinte leordította a diszpécser fejét), Bill berakta ájult barátnőmet a hátsó ülésre majd Tom-mal közre fogva beültek mellé még én az anyós ülésre szálltam be és bediktáltam a taxisnak a címet.

Egy örökkévalóságnak tűnt az az alig 20 perces út még hazaértünk a taxival. A ház előtt gyorsan kipattantam a kocsiból miután kifizettem a srácot és segítettem Bill-éknek kivenni Kimy-t a taxiból. Tom kezébe nyomtam Kimy és a saját táskámat majd előre siettem, hogy be tudjam engedni magunkat.

- Hova vigyem? – kérdezte Bill barátnőmmel a karjaiban mikor már a nappalinkban álltunk.
- Fel tudod hozni a lépcsőn? – Bill csak bólintott és elindultunk Kimy szobája felé.
Az ágyról lesöpörtem a szanaszét hagyott ruhákat, hogy Bill le tudja fektetni Kimy-t. Óvatosan lerakta barátnőmet az ágyra, de aggódó szemeit nem vette le róla.
- Kimennél picit még átöltöztetem?
- Öhm… persze… - Bill tétovázott még egy kicsit az ajtóban, de kiment és maga után becsukta az ajtót.
Előkerestem egy pólót Kimy szekrényéből majd megpróbáltam lehámozni róla a miniruciját.
- Mi történt? – kezdett magához térni barátnőm.
- Nem tudom, de pihenj most rendben? Holnap mindent megbeszélünk. - Nem volt egyszerű feladat, de végül sikeresen átöltöztettem Kimy-t, majd betakartam és elhagytam a szobáját,

hogy pihenni tudjon.

A túlzott adrenalintól a fejem teljesen kitisztult és nyoma sem volt már az alkohol hatásának. Csendben lementem a lépcsőn a fiúkhoz, akik a konyhában találtak maguknak helyet és halkan beszélgettek egymással, de mikor a látóterükbe értem elhallgattak és egy emberként fordultak felém.
- Felébredt? – kérdezte egyből Bill amint odaértem hozzájuk és leültem egy székre.
- Fel, de csak pár percre. – sóhajtottam egyet majd a pultra könyököltem és megtámasztottam kezemmel a fejemet.
- És hogy van? – kíváncsiskodott most Tom és válaszkép csak a fejemet ráztam, hogy nem tudom.
- Jobb kérdés az, hogy te hogy vagy? – nézett rám kissé gyanakvóan Bill és ez egyáltalán nem tetszett nekem, hogy így méreget.
- Én? Hát mégis hogy lennék?
- Mikor szóltam a klubban, hogy mi van úgy rohantál el, mint akit kergetnek.
- És ezzel mi olyan nagy baj? Basszus Kimy az egyetlen, aki még van nekem és természetes, hogy aggódom érte.
- De…
- Nincs semmi de, Bill! – álltam fel idegesen a pulttól. – Jobb lesz inkább, ha most mentek.
Bill-el még egy ideig farkasszemet néztünk majd felállt ő is és Tom is és az ajtó felé indultak.
- Gyere Bill, van elég gondja most nélkülünk is. – Tom karon ragadta öccsét mikor az megpróbált visszafordulni, hogy még mondjon valamit, de Tom erős szorítása nem hagyta és így kénytelen volt magába fojtania mondanivalóját.

Bezártam utánuk az ajtót, de Bill gyanakvó tekintetét nem tudtam kiverni a fejemből. Megijesztett, ahogy rám nézett. Mintha valamit tudna, csak nem mondja el. De kizárt, hogy bármit is tudna hisz alig 3 napja találkoztunk. És teljesen feleslegesen agyalok most ezen is.

Visszamentem a konyhába és töltöttem egy pohár vizet barátnőm számára, hogyha esetleg felébredne, akkor kéznél legyen neki. Felvittem a szobájába, majd átmentem a sajátomba, hogy átöltözzek valami kényelmesebb ruhába és miután ezzel végeztem, felkaptam a laptop-om az ágyról és lementem a nappaliba. Esélytelen volt, hogy én ma éjjel aludni fogok.

*

Az óra hangosan kattogott a falon, csak a Tv halk zajai zavartak néha bele monoton hangjába. A kanapén feküdtem egy pokróc alatt és rajzfilmeket néztem, de igazából nem is figyeltem oda rá. A mai este rádöbbentem arra, hogy akármennyire is erősnek mutatja magát Kimy, képtelen túllépni a múltban történt események felett és rettentően fél, ahogy én is. De nem szabad, hogy ezt ő is megtudja, mert teljesen kikészülne. Akármennyire is jól mennek most a dolgok és próbálom én is túltenni magam a múlton, egyszer majd túl sok lesz nekem is és le fog omlani körülöttem a fal, amit próbálok egyben tartani, hogy ne lássa rajtam senki se mit tettek velem és mi lett belőlem az évek alatt. Legszívesebben minden egyes napomat a besötétített szobám egyik sarkába kuporodva tölteném, ahol senki és semmi nem találhatna rám, de ezt nem tehetem, mert az nem én lennék. Erősnek kell maradnom és nem csak magamért, hanem leginkább Kimy-ért.

Próbáltam kizárni a gondolataimat a fejemből és a Tv-re összpontosítani, de nem igazán sikerült. Fentről hallottam egy halk ajtónyitódást, majd nem sokkal később barátnőm jelent meg a nappali ajtajában.
- Miért nem alszol? – gyorsan felültem a kanapén, hogy Kimy le tudjon ülni mellém majd betakartam őt is a pokróccal.
- Nem tudok. Akárhányszor visszaaludtam, mindig annak a férfinak az arca jelent meg előttem. – barátnőm idegesen babrálta a takaró szélét. – Ahj Clio én ezt nem bírom így tovább.
Magamhoz húztam Kimy-t és hagytam had sírja ki magát. Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne engedjek utat a könnyeimnek én is, de sikerült visszatartanom őket.
- Gyere, menjünk aludni. Muszáj lesz ezt az estét kihevernünk. – mondtam Kimy-nek mire ő csak bólintott párat majd elvonultunk mindketten a szobánkba.

*

Nem sokat sikerült az este aludnom és reggel az ágy is túl hamar kidobott. Alig láttam ki a fejemből, de muszáj volt kávét és valami reggelit is csinálni mire Kimy is felébred. A mai napra azt beszéltük meg, hogy elmegyünk egy-két apróságot venni a szalonba meg itthonra is és tartunk egy olyan igazi csajos napot.
- Jó reggelt. – végre felébredt barátnőm is és leült a pulthoz.
- Neked is. Jobban vagy már?
- Aha, sokkal. De jobban is lennék, ha kapnék valami finomat.

Csak vigyorogni tudtam Kimy-re és leraktam elé egy bögre kávét és a reggelire készített palacsintát. 

Hamar befejeztük a reggelit és útnak indultunk Los Angeles belvárosába. Szép idő volt ma és semmi kedvünk nem volt taxiba szállni, így gyalog indultunk el.

Nagyon sok üzletet végig jártunk és rengeteg szatyrot felhalmoztunk magunknak. Ebédelni beültünk egy aranyos kis étterembe majd utána folytattuk tovább a shoppingolást.
- Valahova be kéne még menni, hogy vegyünk valami kaját otthonra is.

- Jó, de utána menjünk haza pihenni egy kicsit, mert elfáradtam és nem tudom észrevetted e, de az a pasas ott a sarkon mintha követne minket. Az étteremben is ott volt. – ezt már suttogva mondtam barátnőmnek, aki óvatosan abba az irányba nézett ahova mutattam.
- Úr isten, tényleg.
Kimy-vel kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltunk, hogy minél előbb hazaérjünk.

 A boltban mindent gyorsan beledobáltunk a kosárba, amire szükségünk volt és mikor a pénztárnál álltunk láttuk, hogy az a férfi is bejött a boltba. Ijedten összenéztünk és még én fizettem Kimy hívott egy taxit, hogy gyorsan fel tudjunk onnan szívódni. Némi plusz pénz ellenében sikerült megsürgetnünk a taxist és haza érve minden ajtót és ablakot rendesen bezártunk.
- Ugye nem lehet, hogy az Ő embere volt? – a nappaliban ültünk Kimy-vel és mindketten elég rendesen meg voltunk rémülve.
- Biztos, hogy nem. Hisz semmi nyomot nem hagytunk magunk után, nem tudhatja, hogy itt vagyunk. – próbáltam megnyugtatni barátnőmet és magamat is.

Teljesen tönkre lett téve a napunk pedig még egy csomó helyre el akartunk menni ma, de hála ennek a pincsikutyának a saját házunk fogságába kényszerültünk. Mivel nagyon nem tudtunk magunkkal mit kezdeni főztem teát míg Kimy csinált popcorn-t és jobb ötletünk híján filmezni kezdtünk.

A második film után a félelmünk kicsit alább hagyott, de egyre jobban idegesített az, hogy nem tudtam, vagyis inkább nem akartam kimenni az utcára hátha megint összefutunk azzal a pasassal és tehetetlenségemben fel-alá járkáltam a házban.
- Hallod Clio, valaki ül ott a padon. Innen teljesen úgy néz ki, mint az a pasi a boltból. – Kimy ijedten nézte a házunkkal szembeni parkot.
Még oda mentem hozzá addig engem figyelt, de mikor a park irányába néztünk a férfi már nem volt ott és abban a pillanatban csengettek. Halálfélelem ült ki mindkettőnk arcára, mert ebből az ablakból nem láttunk rá a kapura és nem láttuk azt, hogy ki csengetett. Óvatosan az előszoba felé indultunk, de mielőtt oda értem volna, előtte még beszaladtam a konyhába és felkaptam a legelső tárgyat, ami a kezem közé került, egy serpenyőt, hogyha szükséges, akkor tudjak valamivel védekezni. Kimy a nappali és az előszoba között állt és várt még én az ajtóhoz mentem és kinéztem a kis lyukon.

To be continued...