Leb' Die Sekunde

Hey Aliens! :) Itt van az első önálló sztorim bevezetője. :)
Remélem tetszeni fog. :) véleményeket szeretnék kérni, hogy érdemes e egyáltalán a folytatást felrakni :)
Nem iss húzom tovább az időt, jó olvasást. :)
Enjoy ;)

Leb’ die Sekunde

Bevezetés

Reflektorfény. Tomboló közönség. Mindenki a teljes extázis hatása alá került. A hangos tapsvihar és a sikoltozás szinte teljesen fülsiketítő, de még így is tisztán hallod, ahogy a tömeg a nevedet skandálja:
- EMMA! EMMA! EMMA!!!
Teljes kábulatban vagy a boldogságtól miközben a színpadon állsz, gitárral a kezedben és a tömeg fáradhatatlanul zengi:
- EMMA! EMMA! EMMA!!! Emma… Emma…
A tömeg halkulni kezdett, nem értetted miért. Minden olyan homályosnak látszódott, mintha egy párás üvegen keresztül tekintenél a világra. De még halkan hallottad, hogy a neveden szólítanak:
- Emma… Emma… ideje lenne végre felkelned.
- Ahj anyu… muszály volt megint a legszebb álmaimból felébreszteni? Nem hiszem el, hogy mindig ezt kell csinálnia.

- Igen muszály. Tudod, a nyelvvizsga nem rakja le magát.
- Nem is értem minek kell ez egyáltalán. Teljesen tökéletesen beszélek németül. Kell a francnak még papír is róla.
- Ezt ne nekem mond. Apád kérése volt. Tudod, hogy mindig biztosra megy. Főleg most, hogy visszaköltözünk vele Németországba.
- Csak te vissza, én most megyek először.
- Igazad van. De most már tényleg mássz ki az ágyból, mert el fogsz késni.
- Jó… - lerúgtam magamról a takaróm és bevonultam a fürdőszobámba, hogy valami emberi fejet csináljak magamnak. Anyum, Liza, mire én leértem a konyhába, már a szokásos kávémmal várt az asztalnál.
- Kérsz még valamit kicsim? – kérdezte.
- Ja… Mondjuk, egy cigi jól esne hozzá.
- Nem akarsz végre leszokni róla? – anya rosszallóan csóválta a fejét.
- Nem gondolkodtam még el rajta. Meg amúgy is, lassan 20 éves leszek, had döntsem már el mivel teszem tönkre magam.
Anya csak sóhajtott. Nem szerette, hogy ilyen negatívan állok az élethez.
Miután megittam a kávém és a cigimet is elszívtam, felmentem lezuhanyozni, hogy kicsit éberebb legyek mire a vizsgámra sor kerül. Semmi hangulatom nem volt hozzá, plusz még valami ünnepies ruhába is kéne menni, amit nagyon utálok. Sajnos nem tudok vele mit csinálni, apám akarata szent és sérthetetlen.
Zuhanyzás után célba vettem a dobozkupacot a szobám egyik sarkában, és keresni kezdtem köztük azt az egyet, amiben feltehetőleg megtalálom a mai napra szükséges ruhadarabokat. Beletelt bő 20 percbe ez a művelt, mert persze, hogy a kupac legalján volt az a doboz.
Elegem volt már ebből a költözés témából. Nem is az zavart, hogy végleg itt hagyom Magyarországot, mert őszintén szólva nem igazán szerettem itt élni. Csak a napokban keletkezett hatalmas zűrzavar és doboz-hegyek bosszantottak kissé. Jobban belegondolva azért rosszul esett itt hagyni a barátaimat, de hála a technika csodájának, az internetnek, azért végleg nem kell velük megszakítanom a kapcsolatot.
- Készen vagy kicsim? Indulhatunk? – anyu már az ajtóban várt rám kocsi kulccsal felszerelkezve.
- Igen, menjünk. Had essek végre túl rajta. De nagyon nincs nekem ehhez kedvem. – ezt már csak gondolatban tettem hozzá.