1. rész: Út az ismeretlenbe

Itt is az első rész Aleins :D remélem tetszeni fog :D

1. rész: Út az ismeretlenbe

*Másnap reggel*

- Kész vagy? – anyuval már a kocsiban ültünk, mögöttünk pedig a költöztetők kamionja és már csak arra vártak, hogy mi elinduljunk.
- Azt hiszem igen. – még egy utolsó pillantást vetettem a házunkra. – Induljunk!

A kocsi elindult és lassan magunk mögött hagytunk mindent és az új életünk felé vettük utunkat.
Hosszúnak ígérkezett az utazás. Szerencsére raktam a kocsiba egy kis kaját meg valami üdítőt, hogy ne haljunk éhen addig még meg nem érkezünk.
- Hogy érzed magad? – anyum aggódó szemekkel nézett rám.
- Jól vagyok, csak elbambultam kicsit. Nem is mondtad még, hogy hova is megyünk pontosan.
- Majd meglátod. Még nem árulom el. De biztos tetszeni fog. – valahogy kétségeket keltett bennem, ahogy anyám mosolygott. Egyelőre nem foglalkoztam vele így bedugtam az iPod-om a fülembe, kapcsoltam zenét és tovább néztem a tájat.
Későre járt mire megérkeztünk, rendesen be is sötétedett és nekem is sikerült elaludnom az út alatt.
- Kelj fel kicsim, megérkeztünk.
- Mi? Máris? – kicsit kómás voltam még. Nyújtóztam egyet az anyósülésen, majd kiszálltam a kocsiból. Apám a kapuban várt ránk.
- Végre itt vagytok! – üdvözölt minket széles vigyorral az arcán.
- Most már megmondjátok végre, hogy hol is van pontosan az itt? – kezdtem nagyon kíváncsi lenni rá.
- Anyád nem mondta még meg?
- Még nem mondtam neki Steve. Gondoltam ezt meghagyom neked.
- Szóval? – egyre türelmetlenebb lettem.
- Emma, isten hozott Loitsche-ben.
Leesett az állam.
- Hogy hol? – alig akartam hinni a fülemnek.
- Jól hallottad kicsim.
Ez lehetetlen. Teljes képtelenség, hogy anyuék pont ebbe a városba akartak költözni. De itt voltunk… a házunk előtt… Loitsche-ben. Legszívesebben sikítozva végig rohantam volna az utcán, de mivel elég későre járt, és a szomszédok se díjazták volna most az ötletem, így ezt későbbre halasztottam.
- Örülsz neki? – kérdezte anyám vigyorogva.
- Nem látszik?
Anyuék csak nevettek rajtam. A képemre volt írva, hogy mit érzek jelen pillanatban.
- Gyere, megmutatom a házat.
Apu körbevezetett minket. Mit ne mondjak, nagyon szép volt. Ki volt festve, ízlésesen be volt rendezve. Nem hiába volt itt apám már egy hónapja. Volt ideje mindent megcsinálni. Az idegenvezetés utolsó állomása az én szobám volt. Mikor beléptem elképesztő látvány fogadott. Hatalmas volt ez a szoba. A falak vörösek voltak és néhány helyen fekete nonfiguratív minta díszítette. Egy hatalmas franciaágy terült el a szoba egyik felében, szürke selyemágyneművel.
- Ez maga a földi paradicsom. – teljes kábulatban voltam.
- Tetszik?
- Hogyne tetszene! Imádom! Ezt szerintem felesleges volt megkérdezni.
- Magadra is hagyunk, biztos fáradt vagy. – anyuék elindultak kifelé. – De holnap keltelek korán. El kell intézni az irataidat és az új suliba is el kell mennünk beiratkozni.
- Rendben. Jó éjszakát!
- Jó éjt Emma.

…

Másnap reggel, ahogy anyu ígérte, tényleg korán felkeltett. Gyorsan összekaptam magam és már indultunk is. Apu nem jött velünk, mert még ki kellett pakolnia a dobozokat, amiket tegnap magunkkal hoztunk. Kocsiba szálltunk és Magdeburg-ba vettük az irányt. Miután elrendeztük az irataimat, a helyi gimnáziumba mentünk. Szerencsére ott is hamar végeztünk így korán haza tudtunk indulni. Otthon viszont várt rám a szobámban egy halom doboz, hogy kipakoljam. Nem szórakoztam velük túl sokáig, de így is minden szépen a helyére került. A sulival különösképpen nem kellett foglakoznom, csak hétfőn kellett kezdenem, így volt egy teljesen szabad hétvégém. Anyuéknak sem kellett ma segítenem. Elővettem a laptop-om és elmeséltem mindent a barátaimnak.

….

Szombat reggel a csengőre ébredtem fel. Nagyon nem foglalkoztam vele, anyu majd úgyis megnézi ki az. Még egyszer csengettek. Kicsit furcsálltam, hogy még mindig nem lett foglalkozva a jövevénnyel és így inkább lementem megnézni ki lehet az. A nappaliban az asztalon volt egy kis papír. Üzenetet írtak nekem a szüleim, hogy elmentek vásárolni, majd jönnek. Visszadobtam a papírt az asztalra és rohantam ajtót nyitni. Körülbelül a negyvenes éveiben járó férfi állt a kapuban. Felkaptam magamra egy pulcsit és kimentem hozzá.
- Jó reggelt. Miben segíthetek? – kérdeztem tőle.
- Szia. – köszönt a férfi is mosolyogva. – Gordon vagyok és itt lakom közvetlen a szomszédban. Láttam tegnap, hogy megérkeztetek anyukáddal és gondoltam átjövök bemutatkozni. De látom csak te vagy itthon.
- Igen. Anyuék elmentek vásárolni. Nem tudom mikor érnek haza. Egyébként én Emma vagyok. – nyújtottam a kezem Gordon felé. – Örülök, hogy megismerhettem.
- Én is. Megtennéd nekem azt a szívességet, hogyha megérkeznek a szüleid szólsz nekik, hogy itt jártam? És este átjöhetnétek vacsorára, hogy jobban meg tudjuk ismerni egymást.
- Szólok nekik mindenképp. És köszönjük a meghívást.
- Szóra sem érdemes. – Gordon még mindig mosolygott. – Akkor este találkozunk.
- Rendben. Viszlát. – most már én is mosolyogtam.
- Szia. És kérlek, tegeződjünk.
- Oké. Szia. – Gordon elindult a mellettünk lévő házhoz és én is visszamentem a házba.
Kint elég hűvös volt így kora reggel ezért arról szó se lehetett, hogy visszafeküdjek aludni. Felébresztett a friss levegő. Kerestem valami reggelit, közben a Tv-t néztem.  Anyuék egy-két óra múlva haza is értek. Elmondtam nekik, hogy Gordon itt járt és meghívott ma estére hozzájuk vacsorázni. Apu egyből fel is hívta, hogy megköszönje.
A nap további részében szinte semmit nem csináltam. Lassan elkezdtem készülődni a vacsorára Gordon-éknál. Félre tettem a laza stílusom és valami csajosabb ruhát kerestem. Sikerült találnom egy piros inget és egy fekete csőszárú nacit. Ehhez legalább passzolt a tornacipőm. A fekete afrofonatos hajamat összekötöttem egy cofba majd megcéloztam a tükröt, hogy valami nem túl hivalkodó sminket varázsoljak magamnak. Mikor végeztem elégedetten néztem bele a tükörbe.
Anyuékra várva azon tűnődtem, hogy vajon milyen lesz az este. Kíváncsi voltam Gordon feleségére. Vajon lehetnek gyerekeik? Több időm nem volt töprengésre, mert indultunk is.